2019.10.15.
Transznacionális együttműködések megvalósítása a Tokaji Görögkatolikus Egyházközségben” céljából tartandó szakmai program
2019. október 03-án Bodrogkisfaludon került megrendezésre az EFOP-5.2.2. Transznacionális együttműködések megvalósítása című projekt negyedik szakmai programja. A megjelent vendégeket, szakembereket és partner szervezetek képviselőit Gorcsa György, görögkatolikus parókus köszöntötte, majd röviden ismertette, bemutatta a projekt főbb tevékenységeit.
A bevezető gondolatok és ismertető után a Makó Balázs szakmai vezető összefoglaló gondolatait hallgathattuk meg, mely a projekt eddigi szakmai tevékenységeiről szólt, illetve eddig megvalósított szakmai programokról. Ennek során a szakmai vezető kiemelte a projekt megvalósítás során felmerült nehézségeket és a projekt hasznosságát, az eddig elért eredményeket, tapasztalatokat, amelyekből a projekt megvalósítók mindig igyekeztek tanulni és a tanultakat hasznosítani a további szakmai munka során.
A szakmai vezető ismertetője után Holhos Csilla, a nyugdíjasház vezetője mutatta be az intézményüket, amely önkormányzati fenntartás alatt működik 2005 óta. A nyugdíjasház igényes kialakítású, 6 db 1 szobás (2 ágyas) és 4 db 2-szer fél szobás (1-1 ágyas) összkomfortos lakrészt tartalmazó épület, amely a település központjában található. A nyugdíjasház az önmaguk ellátására képes nyugdíjasoknak bérleti jogviszony alapján, lakásokban való korlátlan idejű elhelyezést biztosít. Céljuk, hogy az itt elhelyezett nyugdíjasok a szociális otthontól eltérően, önállóságukat megőrizhessék. Az itt lakóknak folyamatos orvosi felügyeletet biztosítanak. Az intézményben lehetőség nyílik arra, hogy a lakók a szabad idejüket hasznosan töltsék el, különböző foglalkozások, tevékenységek végzésével (kézi munka, szabás-varrás, ajándék-készítés, sütés, stb.).
A település intézményeivel nagyon jó kapcsolatban állnak, és a falu életében aktívan részt vesznek. Mindenki megtalálja az elképzeléseihez megfelelő kikapcsolódási és hobbi tevékenységeket.
Az intézmény bemutató után Gulybán Gabriella számolt be a projekt során szerzett hazai és külföldi partner szervezeteknél, intézményeknél szervezett rendezvények során feltárt jó gyakorlatokról, tapasztalatokról.
A beszámoló után fórumbeszélgetés keretében megvitatásra került a projekt keretében eddig megismert jó gyakorlatok, eredmények, az egyházi szervezetek jövőképe, stratégiája. Javaslatként elhangzott, hogy önkéntesek, helyi szakemberek bevonásával, az egyház közösségépítő szerepe növelhető lenne, fontos lenne minél több fiatal elérése, bevonása, szemléletformálása, amelyben nagy szerepe van a hitnek, az egyháznak, a nyugdíjas ház estén elhangzott, hogy önkéntesek bevonásával a fiatal és idősebb generáció közelebb lenne hozható egymáshoz.
2019.09.22.
Meghívó 2019.10.03.
2019.09.21.
A fogyatékkal élők 3.
A szabályozás lényeges eleme még a fogyatékossági támogatás, amely nem alanyi jogon, hanem az olyan, súlyosan fogyatékos személy részére járó pénzbeli juttatás, aki önálló életvitelre egyáltalán nem képes, illetve mások állandó segítségére szorul. A támogatás célja, hogy – a súlyosan fogyatékos személy jövedelmétől függetlenül – anyagi segítséggel járuljon hozzá a súlyosan fogyatékos állapotból eredő társadalmi hátrányok mérsékléséhez.
A fentieken túl a Fot. egyik legfőbb hozadéka, hogy alapot teremtett a mindenkori fogyatékosságügyi szakpolitika tervezése számára. Előírta ugyanis, hogy az Országgyűlés hosszútávú stratégiát – 7 éves időtávra szóló Országos Fogyatékosügyi Programot – köteles alkotni, amelyet a mindenkori kormány 3-4 éves, ún. középtávú intézkedési tervben bont konkrét kormányzati intézkedésekre. Ebben a feladat pontos meghatározásán túl rögzíteni kell az intézkedés kormányzati felelősét, a szükséges forrást és a feladat határidejét. Mindkét dokumentumot időről időre meg kell újítani, ez a rendszer tehát valóban hosszú távon biztosít keretet a hazai szakpolitika számára.
A hatályos, új Országos Fogyatékosügyi Programról szóló 10/2006. (II. 16.) OGY határozat alapelvei: a prevenció, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a fogyatékos személyt megillető (speciális) jogok védelme, valamint az önrendelkezés, az integráció és az egyenlő esélyű hozzáférés elve. A Program által rögzített “Semmit rólunk nélkülünk!” elv pedig alapvető kritériumként határozza meg, hogy a fogyatékos embereket is érintő intézkedések előkészítésében és végrehajtásában – saját jogon vagy az általuk választott képviselők útján – maguk az érintettek is részt vehessenek.
Az OFP négy célterületen fogalmaz meg elérendő célokat:
• társadalmi szemléletformálás,
• a fogyatékos személyek és családjuk életminőségének javítása,
• a társadalom életében való aktív részvétel,
• rehabilitáció.
Az ismertetett magas szintű jogi szabályozás, valamint a kialakult és jól működő intézményi háttér mellett is szükség van további segítségnyújtási formákra. Az egyházak hagyományainak megfelelően továbbra is fontos, hogy helyi szinten, a rászorulók valódi szükségleteinek, igényeinek ismeretében foglalkozzanak a segítés szükséges és lehetséges módjaival.
2019.09.12.
A fogyatékkal élők 2.
Emberi jogi szempontból kétségkívül a – hazánk által az elsők között ratifikált – Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-Egyezmény a legnagyobb jelentőségű nemzetközi dokumentum. Az Egyezmény paradigmaváltást jelentett mind a hazai, mind a nemzetközi fogyatékosságügy területén: a korábbi évtizedekre jellemző atyáskodó, paternalista szemléletmód helyett az emberi jogi megközelítést állította középpontba. Ennek lényege, hogy a fogyatékos emberek nem jótékonykodás alanyai, hanem jogok birtokosai, akiket elsősorban nem segélyekkel és kedvezményekkel, hanem az önrendelkezés, az önálló életvitel, valamint a munkához és a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtésével kell támogatni.
A hazai jogszabályok területén a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (Fot.) tekinthető alapdokumentumnak. Bátran állíthatjuk, hogy megszületésekor kuriózumnak számított: e törvénynek meghatározó szerepe volt abban, hogy az ENSZ 2000-ben Magyarországnak ítélte a Roosevelt Nemzetközi Fogyatékosságügyi Díjat.
A törvény elsődleges célkitűzése a fogyatékos személy jogainak biztosítása, ezáltal esélyegyenlőségének, önálló életvitelének és a társadalmi életben való aktív részvételének előmozdítása.
Sok más rendelkezése mellett a Fot. meghatározza a fenti célok elérése érdekében végrehajtandó intézkedések főbb területeit, akadálymentesítési kötelezettséget ír elő a kormányzati és önkormányzati közszolgáltatások fenntartói számára. Mindezek mellett életre hívta az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot, amely a Kormány közvetlen tanácsadó szerveként a kormányzati és civil párbeszéd egyik legfőbb fórumaként működik 1999 óta.
A Fot. emellett konkrét jogosultságokat is biztosít a fogyatékos emberek számára. Ezek közül – a teljesség igénye nélkül – a rehabilitációhoz, segédeszközökhöz, támogató szolgálat igénybe vételéhez, korai fejlesztéshez, illetve az integrált vagy védett munkaerőpiaci részvételhez való jog emelhető ki.
2019.09.08.
Meghívó 2019.09.20.
2019.09.02.
A fogyatékkal élők 1.
Egy társadalom fejlettségének alapvető fokmérője, hogy miként viszonyul a fogyatékossággal élő polgáraihoz, mennyiben veszi figyelembe döntései során azoknak az érdekeit, szempontjait, akik valamilyen hátránnyal kénytelenek élni.
Hazánkban a fogyatékos személyek száma a 2001-es népszámlálási adatok szerint 577 ezer fő, amely a népesség 5,7 százalékát teszi ki. Szakértői becslések és a nemzetközi tapasztalatok ezzel szemben azt mutatják, hogy a lakosság átlagosan 10 százaléka él valamilyen fogyatékossággal – a valós szám tehát hazánkban is inkább az 1 milliót közelítheti.
A fogyatékos személyek demográfiai összetételére jellemző, hogy közöttük jelentősebb számban vannak időskorúak, mivel a fogyatékos személyek nagy része nem születésétől fogva sérült, hanem életkora előrehaladtával – betegség vagy baleset következtében – vált azzá. A fogyatékos személyek között a 60 évnél idősebbek aránya 44,8 százalék. A fogyatékos személyek 17 százaléka születése óta él valamilyen fogyatékossággal.
2019.08.24.
Idős kor 3.
A 20. század második felében drámai változások zajlottak le a magyar családokban, melyek az idősek helyzetére is súlyosan kihatnak. E változások szorosan összefüggtek a gazdasági, politikai, össztársadalmi változásokkal.
A gyors iparosítás, a mezőgazdaság átszervezése tömegessé tette a mezőgazdaságból az iparba, a falvakból a városokba áramlást, azaz felgyorsult a társadalmi mobilizáció és migráció. Ez szükségszerűen együtt járt a hagyományos nagycsalád felbomlásával. A család funkciói közül megszűnt, vagy legalábbis háttérbe szorult a gazdasági funkció, hiszen az esetek többségében megszűntek termelési egységként működni a családok.
Az államosítás, a termelőszövetkezetesítés következtében az idősek korábbi tulajdonosi szerepe megszűnt, miként a családi gazdaságban végzett munkafolyamatok irányítására vonatkozó ismeretek, tapasztalatok feleslegessé váltak.
Ráadásul általánossá vált, hogy a családokból a fiatalok elköltöztek. Ekkortól vált jelentős társadalmi és egyéni problémává az idős emberekről való gondoskodás, a segítés. A korábban családi szinten megoldódó idősgondozás hirtelen állami feladattá vált, mely számos vonatkozásban nem tud megfelelni a sokrétű igénynek.
Ez a helyzet teszi sürgetővé a települések, a közösségek, és egyáltalán nem utolsó sorban az egyházközösségek segítő szerepvállalását.
2019.08.19.
Idős kor 2.
Voltak korok, melyekben a nagy közösség életét meghatározó döntéseket a Vének Tanács hozta. Ők örvendtek a legnagyobb megbecsülésnek, nekik volt a legnagyobb tekintélyük. Vagy a kisebb közösségekben, a kiterjedt családban is a legidősebb férfi, avagy nő irányította a család gazdasági tevékenységét, életét, ők hozták meg a döntéseket az igazán fontos ügyekben.
A magyar társadalomnak az idősekhez való viszonyulását erőteljesen befolyásolja az, hogy a legutóbbi száz évben radikális gazdasági, társadalmi változások következtek be.
Megváltozott, hogy hány éves kortól tekintik idősnek az embereket, és az is, hogy miként élnek az idősek, valamint, hogy miként viszonyulnak hozzájuk a környezetükben élők.
A száz éve még domináló paraszti kultúrában az idősek jelentős szerepet töltöttek be az akkor még rendszerint együtt élő többgenerációs, kiterjedt nagycsaládban. Szerepüket meghatározta az a tény, hogy ők rendelkeztek a vagyonnal, a földdel, mely az egész család megélhetését biztosította. Mintegy munkahelyi “főnökei” voltak a többi családtagnak. Ez nemcsak tulajdonosi pozíciójukból fakadt, hanem abból a kétségtelen tényből, hogy ők rendelkeztek a legtöbb szakmai tapasztalattal, tudással, mely garantálta a hatékony gazdálkodást. Az általános vallásosság, a valláserkölcsnek a mindennapi életet átható jellege mintegy természetessé tették az idősek, a dédszülők, nagyszülők, szülők tiszteletét, szeretetét, és ez erkölcsileg valamint emocionálisan tovább erősítette az időseknek a családban betöltött pozitív szerepét.
Ezek az általánosan jellemző megállapítások nem zárják ki azoknak az etnológiailag feltárt és bizonyított kulturális jelenségeknek a tényét, melyek bizonyos földrajzi területen élők körében megjelentek, és amelyek arra vonatkoznak, hogy a családjukban immár hasznosan tevékenykedni nem tudó idősek erkölcsi kötelessége volt a meghalás, az öngyilkosságnak egy közösségileg szabályozott és erkölcsi parancsként előírt formája.
2019.08.11.
Meghívó 2019.08.22.
2019.08.10.
Kutatás összegzése
A kutatásunk elején megfogalmazott hipotéziseket beigazolták kutatásunk eredményei.
Korábbi kutatási hipotéziseinket most már kutatási eredményekkel alátámasztott tényekként fogalmazhatjuk meg:
1. Az idősek és a fogyatékkal élők helyzetének javításához, a meglévő segítési módok mellett, további szolgáltatások szükségesek és lehetségesek.
A kérdőíves kutatás során kérdéseinkre kapott válaszokból egyértelműen kiderült, hogy a vizsgált településeken az idős emberek helyzete szükségessé teszi új segítő szolgáltatások kialakítását.
Hasonló tapasztalatokat szereztünk a fogyatékkal élőkre vonatkozóan is.
Bizonyossá vált, hogy az együttélés javítása, a meglévő társadalmi és szociális gondok enyhítése érdekében új típusú segítési módra is szükség van.
2. Az egyházközségek alkalmasak olyan új stratégiák, beavatkozási módok, illetve szolgáltatások kialakítására, melyekkel részt vállalhatnak környezetük társadalmi, szociális, emberi problémáinak megoldásában.
Kutatási eredményeink alátámasztották azon feltételezésünket, hogy az egyházközségek alkalmasak olyan új beavatkozások, szolgáltatások, segítési módok kialakítására, melyek jól illeszkednek a felmerült valódi társadalmi, szociális, emberi problémák megoldásához.
A kérdőív kérdéseire adott válaszokból kirajzolódtak azok a konkrét segítési formák, melyek a megfelelő szervezés esetén a gyakorlatban hatékonyan hasznosíthatóak.
3. A transznacionális együttműködés lehetővé teszi a különböző településeken szerzett tapasztalatoknak, a már bevált jó gyakorlatoknak, a meglévő szakmai ismereteknek, továbbá az egyházközségek vezetői és tagjai körében fellelhető személyes kompetenciáknak az alapján egy olyan tudásbázis kialakítását, mely a továbbiakban széleskörűen hasznosítható.
Figyelemmel a társadalmi, szociális problémák közötti hasonlóságokra, célszerűnek bizonyult megismerni a már kialakult jó gyakorlatokat, azokat a szakmai ismereteket, személyes kompetenciákat, melyek megkönnyítik a helyben történő segítés fejlesztését. Természetesen az egyedi, települési sajátosságok szükségessé teszik, hogy ne egy már máshol bevált minta egyszerű adaptálását valósítsák meg, hanem a helyi sajátosságokhoz igazodóan alakítsák ki a helyi modellt, figyelemmel más települések tapasztalataira.
